FEL!

 Kedves Betegeink!

Áraink 2024. április 01-től változnak! Részleteket az Áraink menüpont alatt találhatnak.

Hallás- és alvásvizsgálatra csak telefonon tudunk időpontot adni! Telefonunk csak rendelési időben elérhető.

 

Tisztelettel:

Dr. Benedek Pálma

1192. Budapest, Zoltán utca 20., bejárat a Drágfy köz 1. felől.

Útvonal

A pandémia első hulláma óta ritkábban betegednek meg a gyermekeink

Egészség - Több szülő megfigyelése, hogy a pandémia első, tavaszi hullámát követően nyáron és ősszel is kevesebbet volt beteg a közösségbe járó gyermekük. Mi lehet ennek az oka? Utánajártunk.

A szakemberek szerint ez azért van, mert az immunrendszerük kevésbé van igénybe véve. Ennek okai a következők:

Kevesebb emberrel érintkeznek

Mivel a bölcsődék, óvodák zárt kapukkal működnek, vagyis a saját pedagógusaikon és dolgozóikon kívül más nem mehet be a gyerekekhez és ők is mindig maszkot viselnek. Sok intézmény még a szülőket sem engedi be, ezzel is csökkentve minden fertőzési rizikót. Az intézményen kívüli foglalkozások is, amelyekre korábban sok szülő vitte gyermekét,
szünetelnek.

Alaposabb higiéniai intézkedésekkel védik őket

A felnőtteknek előírt maszkhasználaton kívül mindenhol kötelező az alapos kézmosás, kézfertőtlenítés és az intézményekben az is előírás, hogy naponta többször le kell fertőtleníteni a használati tárgyakat, és a helyiségeket is rendszeresen átszellőztetik. Ha valakin bármilyen betegségre utaló tünet jelentkezik, legyen az akármilyen enyhe is, annak otthon kell maradnia és nem mehet közösségbe.

Tömegközlekedés mellőzése és tömeghelyek kerülése

Nagyon sokan tértek át az elmúlt időszakban a tömegközlekedésről autóra és akik tehetik, kerülik a plázákat és minden olyan helyet, ahol zárt térben nagyobb tömegre lehet számítani. Amíg hidegre nem fordult az idő sokan inkább sétáltak vagy kerékpároztak az óvodáig, iskoláig.

Otthon tartózkodás

A karácsonyt megelőző időszakban sok szülő otthon tartja a gyermekét, főként azok, akik az ünnepek alatt szeretnék meglátogatni a tágabb családot, nagyszülőket. Vagyis eleve a létszám is alacsonyabb a csoportokban.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha most - előreláthatóan - egy éven át minimalizáljuk a kisgyermekek kórokozókkal való találkozását, az vajon hogyan hat az ő immunrendszerükre. Ha a pandémia megszűnésével újból megnő a kontaktusok száma, többször, többekkel, hosszabb időt töltenek, nehezebben működik-e majd az immunrendszerük? A gyermekgyógyász szakorvos szerint van elméleti esélye annak, hogy ez a folyamat lesz látható, tapasztalható, azonban erről biztosat csak a pandémiát követő első influenzaszezonban lehet majd mondani.


Forrás: babaszoba.hu

Gyerekmosoly - 2020 december 15.
 

 

Megfázás, felfázás és más nyári betegségek

Tévhit, hogy a felfázás, megfázás csak hideg időben csaphat le ránk! Felsoroltunk 7 okot, amelyek nyáron is megbetegíthetnek és nem csak a felnőttek, de a gyerekek is veszélyeztetettek!

UNICEF: "Minden második tini mentális problémákkal küzd"

A COVID–19 járvány lelki egészségre gyakorolt hatását még hosszú évekig nyöghetik a gyermekek és a fiatalok, figyelmeztet napokban megjelent tanulmányában az UNICEF. Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja elé időzített jelentés legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a világon 7 serdülőből 1 mentális betegségben szenved. Az öngyilkosság globálisan a negyedik vezető halálozási ok a 15-19 évesek körében, Kelet- és Nyugat-Európában, Közép-Ázsiában és Észak-Amerikában pedig a második.

Gyerekmosoly Egészségközpont

Egészségközpontunkban az ország legmagasabban képzett, szakmailag felkészült szakemberei várják kis pácienseiket. Mottónk: Mosolyogva gyógyítunk!

Elérhetőségeink

 +36 /70/ 352 9500

 1192. Budapest, Zoltán utca 20. bejárat a Drágfy köz 1. felől.

  info@gyerekmosoly.hu

Kövessen minket Facebookon

Nyitvatartásunk

Hétfő: 16-18

Kedd: 14-18

Szerda: 16-18

Csütörtök: 8-12; 16-18