FEL!

 Kedves Betegeink!

Áraink 2024. április 01-től változnak! Részleteket az Áraink menüpont alatt találhatnak.

Hallás- és alvásvizsgálatra csak telefonon tudunk időpontot adni! Telefonunk csak rendelési időben elérhető.

 

Tisztelettel:

Dr. Benedek Pálma

1192. Budapest, Zoltán utca 20., bejárat a Drágfy köz 1. felől.

Útvonal

Fejtetű? Van megoldás!

Egészség - A fejtetvesség megelőzése és kezelése

A fejtetű egy élősködő rovar, amely zárt közösségekben – főként gyerekek között - szoros testkontaktussal illetve fertőzött tárgyakkal, járványszerűen terjed. A fejtetvek vérszívás útján táplálkoznak, a gazdaszervezet bőrén viszketést váltanak ki, allergiás bőrreakciót okozhatnak. A fejtetű a hajszálakra rakja le petéit, amelyekből körülbelül egy hét alatt kelnek ki a tetvek. A fejtetvesség nagyon könnyen átterjedhet egyik gyerekről a másikra a fejek szoros érintkezése révén, fésűk, törülközők, ágynemű vagy akár plüssállatok közvetítésével is.

A tünetek

A fejtetvesség fejbőrviszketéssel jár, a fejbőrön vörös foltok jelenhetnek meg. Mivel a vérszívás nyomait a haj eltakarja, sokszor egyedül a viszketés hívja fel rá a figyelmet illetve átvizsgálva a fejbőrt, felfedezhetjük a serkéket, melyek kedvelt megtapadási helye a tarkó és a fülek mögötti terület. Az erős vakarás hatására megsérülhet a bőr, bakteriális felülfertőzés alakulhat ki. 

Hogyan kezeljük?

Az apró, tojás alakú, szürkésfehér serkék nem húzhatók le könnyen a hajszálról, csak speciális, sűrű fogazatú fésűvel távolíthatók el. A serkék életképességéről úgy győződhetünk meg, ha körmünkkel összenyomjuk, az életképes példány ilyenkor pattanó hangot ad.
A fejtetvesség kezelését azonnal el kell kezdeni! A patikákban kapható tetűírtó szerek, hajszeszek, samponok megelőzésre és a fejtetvesség kezelésére egyaránt alkalmasak. A hajszesszel gondosan át kell itatni a fejbőrt, a hajat, majd alaposan be kell dörzsölni a fejbőrbe. Ezután meg kell várni, míg a szer rászárad a hajra - ez nagyjából negyed óra- és el lehet kezdeni a serkék kifésülését a hajból ecetes vízbe mártott tetűfésű segítségével.
Nagyon fontos, hogy minden olyan tárgyat, eszközt, ami a hajjal érintkezett, forró ecetes vízzel vagy a tetűírtó szerbe mártva le kell fertőtleníteni. Érdemes a plüssállatokat, ágyneműt, törülközőt, sapkát is minél magasabb hőfokon, fertőtlenítő mosással kitisztítani. Ne feledkezzünk meg a hajcsatok, hajgumik tisztításáról sem! Itt is segíthet a serkék eltávolításában az ecet hozzáadása, mivel ez megfelelő hőfokon, feloldja azt az anyagot, mellyel az élősködő a tárgyakhoz tapad.

Így előzhető meg

A gyermekközösségekben a rendszeres szűrés jelenthet megoldást, de mi magunk is sokat tehetünk a megelőzésért, ha gyermekünk haját minden héten, hajmosás előtt, tüzetesen átvizsgáljuk. A tetűírtó hajszesz megelőzésre is alkalmas, ezért ha a közösségben valakinél már fejtetvességet állapítottak meg, érdemes gyermekünk haját, fejbőrét lekezelni vele. A készítmény a tetűírtó hatását a következő hajmosásig, akár több hétig is megőrzi és a fejre kerülő tetveket még a peték lerakása előtt elpusztítja. Amíg fennáll a visszafertőződés esélye, célszerű a hajszeszes kezelést minden hajmosás után megismételni.

Gyerekmosoly - 2020 január 06.
 

 

Minden, amit a szalmonelláról tudni érdemes

A szalmonella igazi nyári betegség, terjedésében a melegnek kulcsszerepe van, a baktériumok ugyanis annál gyorsabban osztódnak, minél magasabb a hőmérséklet. Mit érdemes tudni erről a nyáron igen gyakori fertőzésről? Összeszedtük a leglényegesebb információkat.

Minden, amit a tüdőgyulladásról tudni kell!

A tüdőgyulladás kialakulásának okai, tünetei, kezelése és megelőzése

Gyerekmosoly Egészségközpont

Egészségközpontunkban az ország legmagasabban képzett, szakmailag felkészült szakemberei várják kis pácienseiket. Mottónk: Mosolyogva gyógyítunk!

Elérhetőségeink

 +36 /70/ 352 9500

 1192. Budapest, Zoltán utca 20. bejárat a Drágfy köz 1. felől.

  info@gyerekmosoly.hu

Kövessen minket Facebookon

Nyitvatartásunk

Hétfő: 16-18

Kedd: 14-18

Szerda: 16-18

Csütörtök: 8-12; 16-18