A túlsúly megnehezíti a hétköznapokat
Bármennyire is szépítjük, a kövérség sajnos rányomja a bélyegét azok életére, társas kapcsolataira, akik ettől a problémától szenvednek. A duci gyerekeket gyakran közösítik ki a többiek, és nap mint nap el kell szenvedniük a társaik gúnyolódását. A jelentős súlytöbblet később nem csak az életminőségüket befolyásolhatja negatívan, de az önértékelésüket is, a kövér gyerekből ugyanis általában félénk, visszahúzódó felnőtt válik.
A kövérségnek van egy másik, testi dimenziója is, nem csak a lelki. Az elhízás ugyanis komoly egészségügyi kockázatot jelent már gyermekkorban is. És sokszor a túlsúly hátterében nem (csak) a helytelen életmód áll, hanem komoly betegség figyelmeztető jele is lehet. Talán olyan betegséggel küzd a gyermek, ami elhízást okoz, és még az is lehet, hogy ez nincs diagnosztizálva.
Egy azonban bizonyos: a gyermekkori elhízás rendkívül veszélyes a gyermek egészségére hosszútávon is, ezért nagyon fontosnak tartjuk felhívni arra a figyelmet, hogy ha a rossz táplálkozást és a kevés testmozgást kizárhatjuk, akkor feltétlenül gondolnunk kell arra, hogy az elhízás hátterében betegség is állhat.
Milyen probléma állhat az elhízás hátterében?
Az endorkrinológia a hormontermelő mirigyek (pajzsmirigy, mellékvese, hasnyálmirigy stb.) betegségeivel foglalkozik. A nem megfelelő hormontermelés tünete többek között az elhízás, a kialakult túlsúly pedig a későbbiekben 2-es típusú cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz vezethet, és akár asztmát is okozhat. Ha gyermekkorban, korán diagnosztizáljuk a hormonprobléma eredetét, ezeknek a krónikus betegségeknek a kialakulását is megelőzhetjük.
Pajzsmirigy-alulműködés
A pajzsmirigy-alulműködés (hypothyreosis) a pajzsmirigy működésének zavara, ha nem képes a megfelelő hormontermelésre. Gyermekkorban ez autoimmun eredetű és több tünete is jelentkezik. Az elhízás mellett figyelmesek lehetünk a hajhullásra, fáradékonyságra, bőrszárazságra (csecsemőknél foltos bőrre).
Inzulinrezisztencia
Gyakran említik az inzulinrezisztenciát (IR-t) a 2-es típusú cukorbetegség előszobájának. Ebben az esetben a hasnyálmirigy túlműködés okozza a hormonproblémát, ami szénhidrát-anyagcsere zavarhoz vezet. Ez a betegség az elhízás következménye és oka is lehet egyben.
Cushing szindróma
Ritka, de a gyermekkori elhízás esetén a Cushing szindróma is állhat a háttérben. Ezt a betegséget a mellékvesekéreg fokozott kortizoltermelése okozza, ami a cukor- és a zsíranyagcsere helytelen működését eredményezi. Így a zsír a gyermek hasára, a hát felső részére rakódik és az arcon is meglátszik.
Miért nagyon fontos, hogy időben diagnosztizáljuk a problémát?
A gyermekkori elhízás – ha nem történik kivizsgálás, nem derül fény a valódi okokra és nem kezdünk vele foglalkozni - további krónikus betegségekhez vezethet, elsősorban ezért fontos, hogy pontosan tudjuk, mi az elhízás oka. Ha a helytelen táplálkozást és a mozgás hiányát kizárhatjuk, feltétlenül forduljunk gyermekorvoshoz.
Fontos hangsúlyozni, hogy még ha fény is derül valamilyen betegségre, amely a túlsúly kialakulását előidézte, a jelenséget mindig komplexen kell kezelni, ami azt jelenti, hogy nem hagyatkozhatunk csupán a gyógyszeres kezelésre, az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás –és a rendszeres szűrővizsgálatok- minden esetben nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a szervezet egyensúlya visszaállhasson és az egészséges állapot hosszútávon is fennmaradjon.
Forrás: rmc.hu; Fotó: Unsplash/Patrick Fore