1, Szükséges a gyerekek egészséges fejlődéséhez
Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége kifejlesztett egy ún. Korai Agy- és Gyermek Fejlesztési programot (EBCD), ami az élet első 1000 napjának optimális agyfejlődésére fókuszál. Ez a program az „5M” elsajátítását tanítja. Az 5M pedig nem más, mint a Mese, Mondóka, Mindennapi rutin, Megbecsülés és Meleg családi háttér.
A programot képviselő szakemberek nagyon fontosnak tartják, hogy a szülők minden nap meséljenek gyermeküknek, legyen természetes a simogatás, szeretetet kifejező puszi és ölelés. Vegyék ölbe csemetéjüket, játsszanak velük és a napjaikban legyen rendszer. Azt tanácsolják, hogy a családi programokat szervezzék a fix napirendi pontok – az étkezések és az alvás – köré, melyek lehetőleg minden nap ugyanakkor legyenek. Kiemelték a gyerek rendszeres dicséretének és a meleg, elfogadó családi háttér jelentőségét, amely alapvető feltétele az egészséges, kiegyensúlyozott személyiségfejlődésnek és az erős szülő-gyerek kapcsolatnak.
2. Biztonságérzetet ad
Tévedés, hogy egy gyerek attól lesz boldog, ha neki mindent szabad, és nincsenek tiltások az életében. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, határokra van szükségük, melynek erős alapját képezik a kiszámítható kis napi rutinok.
A kicsik számára a világ egy hatalmas információ-és ingerdömping. Muszáj, hogy legyenek olyan kis fogódzók az életükben, amelyek kiszámíthatók. Ilyenek lehetnek az őket körülvevő emberek – a szülők, nagyszülők, testvérek -, az otthon és a jól ismert környezet, a család szokásai, napirendje is. Ha ezek megvannak, úgy érzik, rend van a világban, amelyben nekik is megvan a helyük.
3. A szülőknek is könnyebb
A gyerekek viselkedése azáltal fejlődik, hogy tudják, hogy mire számítsanak, és azt is, hogy tőlük mire számítanak mások. Sok szakember számol be arról, hogy amikor viselkedési problémákkal küzdő gyerekek szüleit arról kérdezik, van-e meghatározott napirendjük, kiderül, hogy nincs.
Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy a gyerek keretek nélkül éli az életét. Márpedig ezekre szükség van, mint ahogy a tiltásokra is, hiszen ez ad fogódzót, kapaszkodót, tartást nem csak gyerek-, hanem felnőttkorban is.
Ha a gyerek akkor eszik, játszik, amikor kedve tartja, szétfolyik az egész napja, ami bizonytalanságérzetet kelt benne, ez pedig megviseli az idegrendszerét. Ez a rendszertelenség a szülőknek sem jó, hiszen akinek nincs napirendje, annak káosz van az életében, nincs kiszámíthatóság.
Minden szakember egyetért abban, hogy létfontosságú a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából, hogy legyen a családnak napirendje, ne legyenek elmosódott határok a családon belüli szerepeket illetően – például a gyermekünket ne társunknak tekintsük, ne aggassuk rá a felnőtt gondjainkat -. Ha egymástól nagyon eltérő életkorú gyerekek vannak a családban, akkor is érdemes megegyezni és együtt kialakítani egy mindenki számára elfogadható napi rutint, tisztázni a szerep- és feladatköröket, amihez igyekeznek tartani magukat. Mikor a család valóban elkezd ehhez igazodni, általában a problémásabb gyerekek viselkedése is jelentős mértékben javul.
4. Elősegíti az önállóság kialakulását
Ahogy a gyerek egyre idősebb, egyre önállóbbá válik, a folyamatokat pedig a korábban már kialakult rutinból tanulja meg. Például evés után megcsinálja a házi feladatát, játék után pedig elpakol, lefekvés előtt megfürdik és fogat mos. Ahogy cseperedik, teljesen természetes lesz számára, amit évek alatt megszokott, vagyis, hogy mindennek megvan a rendje és mindenkinek megvan a feladata.
5. Keretet ad, miközben rugalmasságra és kreativitásra ösztönöz
Ezek a kis rutincselekvések valójában keretet szabnak a napnak, amin belül viszont kaphat a gyerek egyfajta függetlenséget, szabadságot. Megvan az ideje az evésnek, az alvásnak és a játéknak is, de például játék közben a kicsi teljes mértékben kiélheti a kreativitását.
Fontos azonban, hogy a rutin kialakítása a gyerek együttműködésével történjen. Ugyanúgy van ez, mint az aznapi ruha kiválasztásánál: ha tél van, megfelelően meleg öltözéket kell összeállítani, de hogy melyik pulcsit és nadrágot választja, az lehet az ő döntése.
Az azonban szintén nagyon lényeges, hogy a már kialakult rutinokhoz következetesen tartsuk magunkat és ne változtatgassunk a szabályokon!
Fotó: Unsplash/Juliane Liebermann