Mi a fülzsír szerepe?
A fülzsír fontos célt szolgál: óvja, védi a hallójáratunkat, a fülünk belső részeit, és megakadályozza azt is, hogy a bőrünk kiszáradjon. A fülzsír részben a fülben található mirigyek által termelt váladékból, részben elhalt hámsejtekből, szőrpihékből áll. A fülzsír folyamatosan termelődik, de ennek üteme egyénenként eltérő, és genetikailag meghatározott. Előfordul, hogy összegyűlik a fülben, ám ha nem kezdjük el piszkálni, befelé nyomkodni a hallójárat irányába, akkor a szervezetünk gondoskodik az eltávolításáról.
Ahogy az állkapcsunk mozog, a termelődő váladék is kifelé halad, és eközben összegyűjti a füljáratban lévő port, elhalt hámsejteket, sőt még az esetleges kórokozókat is. Az állkapocs mozgása annak lehetőségét is csökkenti, hogy a fülzsír felgyűljön és problémákat okozzon. A túl sok fülzsír ugyanis halláskárosodást is okozhat. Azonban, éppen az öntisztulásnak köszönhetően, egészséges embereknél kicsi az esély arra, hogy túl sok fülzsír gyűljön fel. Ha valaki ezt észlelni, annak hátterében általában valamilyen egészségügyi probléma áll.
Ne piszkáljuk!
Ha a fülzsírt megpróbáljuk eltávolítani, azzal akár nagyobb bajt is okozhatunk magunknak. Tévhit, hogy a fültisztító pálcika a hallójárat tisztítására szolgál, mert valójában csak a fül külső részeit lenne szabad vele kipucolni. A vattavégű pálcikák (és egyéb eszközök, melyekkel a fülünket próbáljuk tisztítani) csak részben szedik ki a fülzsírt a fülünkből, a maradékot azonban egyszerűen beljebb toljuk a hallójáratba. Ez pedig egy idő után komolyabb problémákat is okozhat.
A fülzsír felhalmozódásához, illetve a hallójárat belsőbb részeibe kerüléséhez a hallókészülékek, illetve a füldugó rendszeres használata is hozzájárulhat. Ezen kívül egyéb tényezők is hozzájárulhatnak a fokozott fülzsírtermelődéshez, illetve annak felhalmozódásához. Például, akinek keskenyebb a hallójárata, nehezebben ürül a fülzsír a füléből. Az idősebbek is hajlamosak lehetnek a fülproblémákra, mert az idő előrehaladtával a fülzsír szárazabbá, keményebbé válik.
Amikor érdemes orvoshoz fordulni
A fülzsír felhalmozódásának tünete lehet a halláscsökkenésen kívül a fülfájás, a szédülés, a fül viszketése vagy a fül csengése is. Ha ezeket tapasztaljuk, minél előbb menjünk orvoshoz. Haladéktalanul forduljunk szakemberhez, ha egyensúlyvesztést, erős szédülést tapasztalunk, ha nehezen mozgunk, ha hányinger, hányás jelentkezik, ha magas lázunk van, illetve, ha hirtelen teljesen elveszítjük a hallásunkat.
Nem szabad összekeverni a fülből normálisan távozó fülzsírt a fül betegségeire utaló váladékozással. A váladék lehet sárgás, fehér, sőt véres vagy gennyes is. Ennek az oka leggyakrabban a dobhártya beszakadása, sérülése, a középfül gyulladása, az úszófülnek nevezett tünetegyüttes. Ezek a betegségek általában erős fülfájással járnak együtt. Amennyiben a fül váladékozása krónikussá válik (hat hétnél hosszabb ideig is eltart, illetve a szakorvos által előírt kezelésre nem javul), komolyabb probléma állhat a háttérben, például gombás fertőzés, de akár a fülkagylóban kialakuló daganat is. Rendkívül fontos tehát minél hamarabb szakorvoshoz fordulni, ha a fül váladékozását észleljük!
Forrás: Egészségkalauz.hu; Fotó: Pixabay